Sajnos bármennyire kíméljük, a használat bizony meglátszik minden autó külsején. Sokan kérdezik nap mint nap, hogy autójuk fényezésén keletkezett karcolások, kisebb sérülések hogyan javíthatók házilag és milyen anyagokat használjanak hozzá. Cikkünk a fényezési hibák otthoni javításáról, a szükséges termékek és folyamatok áttekintésével próbál segítséget nyújtani kezdőknek is.
Első lépésként mossuk le az autót és mérjük fel a sérülés mértékét, mivel az alkalmazni kívánt technológia a hiba jellegétől és súlyosságától függ. Remélem, nem mondok újat azzal, hogy a járművek fényezése több rétegből áll. A nyers fémre alapozóréteget, fedőszínt majd metál fényezés esetén színtelen lakkréteget visznek fel. A sérülés vizsgálatakor meg kell állapítanunk, hogy a karcolás hány rétegen hatolt át.
A lakkrétegben keletkezett hajszálvékony karcolásokat legkönnyebben polírozással tüntethetjük el. A RUPES vagy 3M polírozó paszták a lakk sérült részének lecsiszolásával teszik a fényezést ismét csillogóvá. A folyamatot kézzel, de nagyobb felület esetén géppel is lehet végezni. Azonban a gépi polírozás esetén nagyon vigyázzunk, nehogy túlcsiszoljuk, esetleg megégessük a lakkréteget.
A nagyon apró, 1-2 mm-es sérülések esetében az alapozóréteget elhagyhatjuk, elég, ha a fedőfestéket pótoljuk. Azokat a sérüléseket, amelyek láthatóan áthatoltak a lakk-, festék- és alapozórétegen is ajánlott még a rozsdásodás beindulása előtt kijavítani, mert az idő előrehaladtával egyenes arányban nő a javítás munkaigénye is.
• Első lépésben zsírtalanítsuk a felületet NEO Szilikon lemosó segítségével. Mindig két rongyot használjunk; egyet a zsírtalanító felhordására, egy másikat a felületről való letörléshez. Ne hagyjuk, hogy a zsírtalanító magától párologjon el! Zsírtalanításra semmiképpen ne használjunk hígítót, mert feloldhatja az autónk fényezését.
• Fontos, hogy úgy töltsük ki a festésen keletkezett hibát, hogy az ne dudorodjon ki a környezetéből. Ehhez használjunk megfelelő méretű ecsetet vagy javítóstiftet.
Amennyiben a sérülés régebbi és már elkezdődött a rozsdásodás, akkor a javítást ennek eltávolításával kell kezdenünk. A rozsdaeltávolítást érdemes nagyon alaposan végezni, mert a legkisebb hanyagság is a friss fényezésünk hólyagosodásával végződhet néhány hónapon belül.
• A felület javítását csiszolással kezdjük. Kézi és gépi csiszolás esetén is használjunk legalább P120-as csiszolópapírt.
• A mechanikai rozsdaeltávolítást követően a felületet kenjük be Kela Rust rozsdaátalakítóval, ami a rozsdával egyesülve egy feketés-lilás színű stabil fémkomplexumot alkot és meggátolja az újabb rozsda kialakulását. Várjunk 3 órát, hogy a kémiai reakció végbemenjen, majd nitro hígítóval tisztítsuk meg a kezelt felületet.
• Ha mindent be akarunk vetni, akkor a felületet kezeljük cink sprayvel.
• Ha a csiszolással mély nyomot hagytunk a lemezen, akkor NEO F20 kittel pótoljuk a hiányzó részt. Átlyukadt lemez esetén használjunk üvegszálas gittet, amely megfelelő tartást biztosít.
• Gitt száradása után csiszoljuk meg a felületet P220-as csiszolópapírral, majd finomítsuk vörös dörzsivel.
• IM 2004 Spray füllerrel fújjuk le a felületet és száradás után P320-as, majd P400-as csiszolópapírral hozzuk létre a tökéletes formát.
• Szürke dörzsivel csiszoljuk meg az átmenetet
• Ha lemez alakja megfelelő és a felület is olyan, mint újkorában, akkor nincs más hátra, mint a festés. A fényezés előtt ismét tisztítsuk meg a felületet zsírtalanítóval, illetve mézeskendővel portalanítsuk.
Amennyiben a rozsdafolt eltüntetése közben a lemez teljesen átlyukad és ez a küszöbön, az alvázon vagy más teherviselő elemen történik, akkor a javítást bízzuk szakemberre.
A sérülés nagyságától függően döntsük el, hogy sprayvel vagy ecsettel fogunk dolgozni. Fontos, hogy ötforintosnál nagyobb sérülés esetén semmiképp ne használjunk ecsetet. Fújás előtt takarjuk le maszkólópapír és maszkoló szalag használatával az autó többi részét. A javítandó részt közvetlenül ne maszkoljuk körbe, mert a régi és új felületet össze kell dolgoznunk egy finom átfedéssel. Ha lehetőségünk van rá, akkor érdemes úgy végezni festést, hogy a festett felület széle egybeessen valamelyik lemezhajlattal vagy elválasztó elemmel, ahol egyébként is megtörik a fény.
Spray festékkel kb. 20-30 cm távolságból, egyenletes, párhuzamos csuklómozdulatokkal végezzük a lemez festését. Ha túl lassú a mozdulat vagy túl közelről fújunk, akkor a festék megfolyhat, ha messziről próbálkozunk, akkor nem lesz megfelelő a takarás. Az autó festése előtt érdemes egy fémlemezen próbafújást végezni, hogy begyakorolhassuk a megfelelő mozdulatokat. A tökéletes takarást több rétegben hozzuk létre, semmiképpen ne fújjunk egy vastag réteget!
A kész felületet a festék "lemattulása" után vonhatjuk be 2k színtelen lakkal, amennyiben szükséges (metál festék esetén). Legalább négy hétig ne mossuk le. A teljes kikeményedést követően polírpasztával tüntessük el a különbséget az új és a régi festés fénye között. Ha 1K-s lakkot használtunk, akkor oldószerekkel ne mossuk le a felületet, mert könnyen tönkretehetjük a lakkréteget!
A karosszérián végzett legapróbb javítások is nagy ügyességet és alapos munkát igényelnek. Még a legügyesebb ezermester munkájának minősége is elmarad a profi fényezőműhelyek nívójától. Ennek ellenére egy kis gyakorlással és kitartással látványos javulást érhetünk el, az újrafényezés költségének töredékéért. Felhívjuk figyelmét, hogy a javításokat a felhasználó saját felelősségére végzi el, az esetleges hibákért cégünk nem vállal felelősséget.
Töltött spray termékek - színkód alapján
Zsírtalanító - Szilikon lemosó
Polírpaszták
Ecset
Javítóstift
Csiszolópapír
Rozsdaátalakító
Cink spray
Üvegszálas kitt
Finom kitt
Füller spray
Színtelen lakk
Blog kategóriák
Blog archívum